Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bauhaus

2008.12.01
Bauhaus


 

Walter Gropius,
lakóház terve 1923-ból

Forgó Pál szavait idézve: „nem a lakás, a berendezés maga a fontos, hanem az ember, akiért mindez van.”

Mind azt, amit ma modern lakberendezésnek nevezünk mélyen a XIX. század, korábban már említett, stílusirányzataiban gyökerezik. Közvetlen hatást azonban, Ritveld avangárd irányzata, valamint Mondrián absztrakt festészete és Walter Gropiusz Bauhaus tervezőiskolája gyakorolnak rá.


Molnár Frakas vasbetonvázas
villája, 1932-ből

A bauhaus az I. világháború hatására létrejött gépipari gyártási technológiát használja ki a tömegtermelés céljaira. Mivel ezzel a kapacitással inkább Németország és az Osztrák- Magyar Monarchia ipara rendelkezett, ezért az ipari formatervezésnek és építészetnek ez az irányzata innen indul el világhódító útjára. Az iskola Weimárban alakul, de csakhamar Dessauba költözik, a Gropius által tervezett épületbe.

A spontán alkotóművészeti tevékenységet felváltja egy precíz mérnöki tervezői munka, melynek hatására a forma és funkció, a felhasznált anyagok, valamint a szerkezetek kialakítása, soha nem látott prioritást nyertek az esztétikummal szemben. Kassák Lajos írja: „Az, hogy szép, előttünk nem absztrakt fogalom. Hogy valami szép vagy csúnya azt szigorúan biológiai törvények határozzák meg. Egy tárgy, ami szerkezeténél és anyagánál fogva a legalkalmasabb ahhoz, hogy az ember ráülhessen, az kétségtelenül szép szék.”


Molnár Frakas lakószobájának
belső berendezése

Ebben a megállapításban biztosan sok az igazság, de nagy veszélyt is rejt magában, hiszen ennek az irányzatnak a tömegtermelésből adódóan alapvető formai adottsága, a tipizálás, mely magában hordozza az unalmas egyhangúságot, az elszürkülés lehetőségét, mely sajnos a II. világháború utáni időszak építészetére és lakberendezésére rányomta bélyegét. Az így elkorcsosult bauhaus irányzatot a szociál realizmus uniformizált formavilága váltja fel, és ez egyben a végét eredményezi.

A művészeti irányzatoknak viszont, ezt az átkát, az úgy nevezett posztmodern oldja az 50-es évek kezdetétől a groteszk, mindent kigúnyoló stílusával.


Walter Gropius mahagóni
ruhásszekrény, rézberakással, 1913-ból

Bükkfa karszék 1962-ból,
Erich Dieckmann terve alapján




Acél és fa pihenőszék 1932-ből,
Marcel Breuer terve alapján

A bauhaus formavilágára az egyszerű geometriai síkok és testek ábrázolása a jellemző. Többnyire a gyáripar által előállított alapanyagokat használja fel, mert ezek nagy mennyiségben állnak rendelkezésre a szériagyártási törekvéseihez.

Színvilága visszafogott, inkább szürke, mint sem kirívó. Sok fémet használ, főleg acélcsöveket, de ezek felületét csillogó krómozással vonja be. Talán a piros és fekete színek súlyozott használatával próbálja, a néha már puritánnak mondható szögletes és sarkos megoldásait kirántani az egyhangúság csapdájából.


Acélcsővázas bőr karosszék,
Marcel Breuer terve alapján
1925-ből (Wassily)

Később maga Gropius is elhagyja a csoportot, tiltakozva ezzel a forma és esztétika oly mérvű gyártástechnológiai alárendeltetésének, mely az 50-es évekre létrehozza a már említett szociál realista irányvonalat világszerte.

Maga Breuer Marcel (a bauhaus magyar származású tanítványa, majd tanára) is változtat formai nézetein, amikor később az Amerikai Egyesült Államokba emigrál.

A XX. század stíluspróbálkozásainak útkeresése rendkívül sokirányú, de a legjobban sikerült és máig is leginkább ható iskolának a bauhaust tekinthetjük mind közül. Egyes alkotásai még ma is modernek, újszerűek, sőt a jelen kor iparművészei és tervezői is szívesen alkalmazzák stílusjegyeit és formavilágát, saját elképzeléseikben.



Acélvázas bőr szék 1929-ből, Ludwig Mies van der Rohe terve alapján (Barcelona)

Acélcsővázas nádazott szék Ludwig Mies van der Rohe terve alapján, 1927-ből

Acélcsővázas pihenőszék 1928-ból, Le Corbusier és Charlotte Perriand terve alapján



Horváth Tamás

Forrás: