Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megyeri híd

2009.01.10

Húsz éve – amikor még Káposztásmegyer is csak épülőfélben volt – igencsak meg kellett gondolnunk, ha Újpalotáról békásmegyeri barátainkhoz akartunk eljutni. Órákig tartott az út, de lehetett reménykedni, hiszen hamarosan megépülő metrót ígértek a lakótelepnek. Az ugyan nem készült el, lett viszont egy új Duna-híd, ami időben is, távolságban is kényelmesebbé teszi a közlekedést. Tizenhárom év előkészület után ugyanis 2006-ban kezdték meg az Újpest és Budakalász közötti, csaknem két kilométer hosszú híd építését. Átadására idén szeptember 30-án került sor, azóta birtokukba vették autósok és bicajosok, jár rajta BKV-busz, sőt még a Mikulás is meglátogatta.



Egy kis technika

Az öt híd együtteséből álló Megyeri-híd műszaki érdekessége, hogy a Duna fő ágát átívelő egysége az ország első ferdekábeles konstrukciója. A hídelemek súlyát nagy A-betűt formázó, száz méter magas pilonokra feszített, legyezőszerűen felfüggesztett acélsodrony kábelek tartják. A tizenkét méterenként rögzített, összesen nyolcvannyolc kábellel háromszáz méteres támaszközt tudtak kialakítani. A ferdekábeles híd folytatása a Szentendrei-szigetet, illetve a Szentendrei Duna-ágat íveli át, a pesti és a budai oldalon egyaránt ártéri gerendahidakkal lezárva. Jelenleg kocsival irányonként két sávon lehet közlekedni, de később az átlagosnál szélesebb leállósávok is forgalmi sávvá alakíthatók.



 
 
 
 
 

És lőn világosság

Az átadás után egy teljes hónapig gyönyörködhetett a közönség a díszkivilágítással hangulatossá tett hídban. A sikeres akció turistalátványossággá tette az átkelőt; a cikkek új nemzeti jelképet emlegettek, ami sokáig esélyesnek tűnt arra is, hogy az új kétszázas érme fejoldalát díszítse. A befutó végül a már jól bevált Lánchíd lett, a teljes fényárban pedig csak hétvégéken és ünnepnapokon – mondjuk karácsonyi családlátogatáskor –, sötétedéstől éjfélig gyönyörködhetünk.

Tervező: Unitef-Céh Kkt. – Hunyadi Mátyás
Kivitelező: M0 Északi Duna-híd Konzorcium