Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KARÁCSONY

 A karácsony a szeretet ünnepe, amely nemcsak az ünnepnapokat, hanem az előtte lévő adventi időszakot is a szeretettel, a meghittséggel aranyozza be.

 

 

A téli ünnepi szokások a századok során sokat változtak, de az ajándékozás szokása megmaradt. Karácsonyi fények gyúlnak a fenyőfákon, és az öröm az ajándékozásban is megnyilvánul. Sohasem az ajándék értéke a fontos, hanem a szándék, a figyelmesség, amellyel adják. 

Az ajándékozás lényege, hogy gondolunk valakire, örömet akarunk neki szerezni, készülünk rá. Szentestén véget ér karácsony böjtje, és az ünnep fénypontja a karácsonyi lakoma. Az ünnepi asztalnál nem az a lényeg, milyen értékes étkészletet veszünk elő, hanem hogy a hétköznapoktól eltérően az ünnep jellegének megfelelő ételekkel, virággal, gyertyával vidámítsuk az asztalt és magunkat.

A szeretet ünnepén elfelejtjük mindazt a sok fáradozást, amit az ünnepre való készülődés okozott. A fenyőillatú meleg szobában örülünk egymásnak, az ünnepnek, az ajándékoknak. A nagy rohanásban megállunk egy percre, és egymásra figyelünk. Jó érzés, ha békében, szeretetben együtt a család.

 

Ahhoz, hogy a karácsony igazán úgy sikerüljön, ahogy elterveztük, ahogy szeretnénk, a karácsonyi készülődést ideje korán el kell kezdenünk. Tudod hány nap van még karácsonyig?

 



 

 

 

Kép

 

Az advent időszaka  egyszerre szép és tennivalókkal teli időszak. Előttünk a Karácsony, amit már nagyon várunk, miközben rengeteg tennivalónk van a várva várt napig, hogy igazán jól sikerüljön.
A mindennapjaink is elég telítettek, így fontos, hogy átgondoljuk a tennivalóinkat azok sorrendjét, de ne csak gondolatban. Rögzítsük írott formában, tervezzük meg hogy mikor mit csinálunk, miképpen birkózunk meg a ránk váró feladatokkal.

 

 

Tennivalóink listáján az elsők között szerepel az adventi koszorúelkészítése, a tavalyi koszorú felújítás, rendbehozatala vagy esetlegesen egy új vásárlása. Akár készítjük, akár vásároljuk, nem ütközünk nagy akadályokba, csak időt kell rá szánnunk, ugyanis nagyon nagy választékban kínálnak a boltok, kreatív üzletek hozzávalókat szinte minden színben. A fantáziánkat nyugodtan szabadon engedhetjük, nem feltétlen kell ragaszkodnunk a hagyományos piros-zöld, piros - arany, zöld - arany színkombinációkhoz. De vegyük figyelembe az otthonunkban lévő egyéb díszítéseket is, nem árt ha színben valamilyen mértékben harmonizálnak.

 

Ne felejtsük el az adventi naptár elkészítését, vásárlását sem. Különösen gyerekes családokban fordul elő, hisz a gyerekek várakozása izgatottsága fokozható azzal, hogy mi lesz holnap a kis ablak mögött és hány napot kell még aludni, hány ablakot kell még kinyitni karácsonyig.

Kép

 

 

Az adventi időszakba a gyerekek a Mikulást is nagyon várják, aki szintén meglepetéseket tartogat a számukra.

 

Kép

 

 

A nagytakarítást ne hagyjuk az utolsó napokra, ugyanis a lakás díszítését csak ezt követően tudjuk elvégezni. Célszerű a nagytakarításon minél előbb túl lenni, utána már elegendőek a kisebb helyrehozások. A lakás díszbe öltöztetése kreatív anyukák, apukák számára nem kerül sok pénzbe, de akinek nincs ideje, adottsága erre az se keseredjen el. Nagyon nagy választékban kaphatóak az ablakra, ajtóra, asztalra, falra és ki tudja még hova helyezhető karácsonyi csecsebecsék, amelyeknek csak a pénztárcánk szab határt. Persze nem árt ha jelen van egy kis jó ízlés is, mert a végén az összhang nem lesz teljes.

 

Kép

 

 

 

Annak ellenére, hogy rengeteg bolt kínál nagyon nagy mennyiségben a vásárlóknak mindenféle ajándéknak nevezett jó dolgot, nem árt előre átgondolni, hogy kinek mit szán a Jézuska a karácsonyfa alá, mert nagyon könnyen találjuk szembe magunkat a nagy karácsonyi bevásárlótömeggel és a nem egy helyen tapasztalt üresedő polcokkal. A gyerekeknek szánt ajándékoktekintetében ezek különösen igazak.

Kép

 

 

Ha a karácsonyi vacsora készítését tervezzük, idejében állítsuk össze a menüt, ne az utolsó napokban találjuk ki, hogy mi legyen, mert akkor már a “minden mindegy” vagy az “ez is jó lesz” hangulat könnyen eluralkodik rajtunk. Ha megvan a menü, a tartós hozzávalókat előbb is betudjuk szerezni, így az ünnepek előtt közvetlenül csak pár dolog marad a bevásárlólistánkon. A vacsora és az azt követő sütemények, torták mellett ne feledkezzünk meg az italokról sem. Ez is hozzátartozik az ünnep hangulatához.

 

Kép

 

 

Vannak családtagok, rokonok és ismerősök, akik távol laknak tőlünk vagy más okból kifolyólag nem áll módunkban meglátogatni őket. Ne feledkezzünk meg az üdvözlőlapok, képeslapok postára adásáról sem. Ha nem a hagyományos módot választjuk szeretteink üdvözlésére az ünnep alkalmából, akkor küldhetünke-cardot vagy karácsonyi sms-t is.

 

Kép

 

 

fenyőfát ráérünk az utolsó héten is megvenni, bár szegény fenyőket már hetekkel az ünnep előtt kivágják. Ha előbb vásároljuk őket, akkor gondoskodjunk számukra megfelelő helyről, hisz gondoljunk arra, hogy a karácsonyfát egyes családtagoknak a Jézuska hozza.

 

Kép

 

 

És ha már a karácsonyi zenét is kiválasztottuk, gondoljunk arra, hogy az utolsó felvonás, azaz az ünnepi vacsora elkészítése előtt, egy kis időt magunkra is szánjunk. Hisz milyen ünneprontó lenne, ha a vacsora elkészítése, tálalása után alig várnánk a vendégek távozását vagy a család lefekvését, mert nem látunk a fáradságtól.

 

Kép

 

Mindezek után kívánok kellemes készülődést és nagyon boldog ünnepeket!

 

Kép


  

 

karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, a keleti keresztények egy részénél január 7-e (bár dátum szerint itt is december 25-e); az örmény kereszténységben január 6.

 

 

A kutatók többsége egyetért abban, hogy december 25-e nem Jézus születésének időpontja. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is próbálták meghatározni az időpontját; az ünneplés legkorábbi ismert példája Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. Számtalan más időpont is használatos volt.

 

A 4. századtól előbb január 6., majd december 2. vált elterjedtté, mint Jézus születésének hivatalosan elfogadott időpontja. Az örmény egyház hívei ma is január 6-át ünneplik, míg a többi egyház elfogadta a december 25-i dátumot.

 

 

Így máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a "legyőzhetetlen nap születésé"-nek pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak lettek.

Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban megünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot.

 

A vallásos keresztények számára az ünnep fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a vallásos családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve szárma kerül ilyenkor az asztalra.
December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a fő együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.

A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi.  A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket mint a túlélés szimbólumait. Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, ami az évről évre megújuló természet mágikus jelképe. Állítása általános volt hazánkban, de múlt században feltünő karácsonyfa teljesen kiszorította. 

 

A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós, a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot.

 

Kép  

 

Karácsony a Földön

Írország
gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára.

Spanyolország
Itt az erkélyen át bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek.

Belgium
A gyermekek nem ilyenkor, hanem december 6-án kapják az ajándékot a Mikulástól. A karácsonyfa alá vagy a tűzhely közelében lévő zoknikba csak kisebb dolgok kerülnek. A karácsonyi reggeli különleges édes kenyér. Az ünnepi menü aperitiffel indul, majd tenger gyümölcseivel folytatódik, a főétel pedig töltött pulyka. 

Mexikó
Az ünnep estéjén énekesek vonulnak az utcára, kezükben hosszú rudakkal, amelyekre csengettyűket és gyertyákat erősítenek. Így mennek át a városon, egészen a templomig.

Norvégia
Karácsonyeste csészényi zabkását hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a háztól. A feldíszített fenyőfát a családok - kéz a kézben - körültáncolják, miközben karácsonyi dalokat énekelnek.

Kenya
Még a templomokat is feldíszítik szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel. Az ünnepi vacsorát a szabadban készítik el, nyílt tűzön. Ilyenkor a távol élõ családtagok is hazautaznak, ha csak tehetik.

Svédország
Karácsony reggelén a templomok égő gyertyákkal várják a híveket. Az ünnepi menü: hering és barna bab. A jó gyerekekneka Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az 
ajándékokat.

 Anglia
gyerekek még időben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba, hogy az a kéményen át az Északi-sarkvidékre repüljön. Ha először az ajándéklista kap lángra, újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett: itt kezdtek karácsonykor fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé.

 

Olaszország
Karácsony másnapjának estéjén a gyermekeket meglátogatja a Strega Buffana nevű jó boszorkány. Söprűjén közlekedik Olaszország-szerte, és a jóknak mindenféle finomságot, a rosszaknak pedig szenet visz. Az olaszok jó barátaiknak szárított lencsét szoktak ajándékozni, hogy levest készítsenek belõle. Ez emlékezteti őket a szerény időkre, és ez hoz szerencsét nekik a következő új évben.

Ausztria
A Mikulás (Heiliger Nikolaus) december 6-án ajándékozza meg a jó gyerekeket édességgel, dióval és almával. December 24-én pedig a gyermek Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. Agyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű. Csak ezután 
léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát rejtő szobába. 

Libanon
családok karácsony előtt egy hónappal gabonamagvakat ültetnek. December 24-én pedig a cserepeket a karácsonyi barlang és a karácsonyfa köré helyezik. A barlang Jézus születésének helyszínére utal.

Franciaország
A kisebb gyerekek kikészítik cipőiket a tűzhely közelébe, hogy karácsony estéjén a Mikulás beletegye az ajándékot. A nagyobbak a felnőttekkel elmennek az éjféli misére, majd hazatérve ülnek az ünnepi asztalhoz.

Németország
A németek karácsonykor nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erősített színes gyertyaégőket vagy színes képeket szerelnek, amelyek nagyon szépen mutatnak a téli éjszakában. A lakások többségében megtalálható a Betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukornehezéket tesznek, hogy a Mikulás biztosan megtalálja. 

Új-Zéland
A karácsony náluk a nyár közepére esik, ezért ilyenkor a többség piknikezik a szabadban, vagy a tengerpartra megy. Általában hideg sonkát és jégbe hűtött sört fogyasztanak.

Dél-Afrika
Itt is nyáron van karácsony. A kiadós ebéd után a családokmeglátogatják barátaikat, és karácsonyi dobozokat adnak át egymásnak, amelyben rendszerint valami ennivaló finomság van.

Finnország
A Mikulás érkezése elõtt a finnek szaunáznak egyet. Karácsony napján a legtöbb ember elmegy a templomba és elhunyt szeretteinek sírjához, hogy gyertyát gyújtson emlékükre.

Ukrajna
gyerekeknek az ajándékot a Jégapó három rénszarvas húzta szánon viszi. Vele van Hópehely leány is, aki ezüstkék, szőrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel.

Ausztrália
A Mikulás "szánját" nyolc fehér kenguru húzza. A karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek a tengerpartra, vagy krikettet játszanak.

Csehország
Az emberek úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövőt. A Mikulás érkezését a gyermek Jézus jelzi kis csengettyűjével.

Lettország
A lettek szerint a Mikulás a szentestétől számított 12 napon át hozza az ajándékot a gyerekeknek! Az ünnepi menü: barna borsó, rétes, káposzta és kolbász.

Portugália
Az ajándékok a tűzhely mellett felsorakoztatott cipőkbe kerülnek. Az ünnepi vacsora: sózott, szárított tőkehal burgonyával.

Svájc
Zürichben ilyenkor mesevillamos jár, amely körbeviszi agyerekeket a városon. A srácok karácsonyi dalokat énekelnek, közben pedig édességeket osztanak nekik.

Amerikai Egyesült Államok
Ahány etnikum él Amerikában, annyiféleképpen ünnepli a karácsonyt. A Kelet-Európából származó család pulykát készít karácsonyra, de a lengyel nagyszülők még ma is a keilbasit (lengyel kolbász) kedvelik. Az olasz származású férj viszont ragas
zkodik a lasagne-hoz.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Karácsonyi hangulat